top of page

                                             Együtt az iskolában

Iskolánk közössége a szülők, a gyerekek és a önkénteseink együttműködésére épül.
Ezen az oldalon találjátok meg mindazokat a tudnivalókat, amelyek segítik a közös munkánkat: érkezés, étkezés, parkolás és a közösségi szabályok.
Ezek nemcsak a gördülékeny működést szolgálják, hanem azt is, hogy gyermekeink biztonságban, jókedvvel és teljes figyelemmel vehessenek részt a foglalkozásokon.

⏰ Érkezés

A tantermek a foglalkozások kezdete előtt 10 perccel nyílnak meg.

Kérjük, hogy a gyerekek időben érkezzenek, ezzel is segítve a tanárok munkáját és a közös élményt.

A pontos érkezés lehetővé teszi, hogy a gyerekek nyugodtan ráhangolódjanak az órára, és mindenki együtt élhesse át a foglalkozás első pillanatait. Rövid idő áll rendelkezésünkre, ezért ne rövidítsük meg a tanulás és az együttlét értékes perceit.

Katica csoportba a szülők vagy gondviselők kísérik a gyerekeket, a nagyobbak önállóan vesznek részt az órákon.

🥪 Étkezés

  • Kérjük, hogy a gyerekek palackozott vizet és otthonról csomagolt ételt hozzanak magukkal.

  • Az iskola MAGMENTES ÖVEZET, ezért olajos magvak és az azok felhasználásával készült ételek behozatala szigorúan tilos!

  • Étkezni kizárólag a tantermeken kívül lehetséges:

    • rossz időben az előtérben,

    • jó időben az udvaron.

A megfelelő folyadék- és tápanyagbevitel nemcsak az egészség alapja, hanem a tanulásé is.

  • A vízfogyasztás segíti a koncentrációt, élénkíti a gondolkodást, és csökkenti a fáradtságot.

  • A kiegyensúlyozott, egészséges tízórai biztosítja, hogy a gyerekek nyugodtabbak legyenek, és jobban tudjanak figyelni az órákon.

 

Amennyiben egy gyermek éhes vagy szomjas, gyakrabban lehet nyugtalan, nehezebben koncentrál, vagy viselkedési problémák is előfordulhatnak – ami nemcsak őt, hanem az egész csoportot is megterheli.

Ezért arra bátorítunk minden szülőt, hogy csomagoljon gyermekének tápláló és egészséges harapnivalót, valamint gondoskodjon elegendő vízről – mert így a tanulás és a közös élmények mindenki számára könnyedebbek és örömtelibbek lesznek.

🚗 Parkolás

A parkolóban kizárólag az érvényes közúti szabályoknak megfelelően lehet parkolni, biztosítva ezzel az esetleges vészhelyzeti behajtást a mentőknek, tűzoltóknak és rendőrségnek.

A parkolás a St Peter’s School-ban (Cottonmill Lane, St Albans, AL1 1HL) ingyenes.

A szülők az iskola előtti parkoló részt használhatják, az oldalsó parkoló a szervezőknek és önkénteseknek van fenntartva.

A parkolóban két sorban lehet állni, ügyelve arra, hogy a kocsik ne akadályozzák egymást.

Mindenkit arra kérünk, hogy az iskola előtti parkolóban helyezze el telefonszámát a szélvédőn, hogy szükség esetén értesíteni lehessen, ha el kell mozdítani az autót.

📘 Szülői kézikönyv

Az iskola működésével kapcsolatos dokumentumok és fontos tudnivalók

Itt találhatók az intézmény alapdokumentumai, amelyek biztosítják a biztonságos, átlátható és közösségbarát működést. Kérjük, hogy a szülők és gondviselők ismerjék meg ezeket az irányelveket, hiszen közös felelősségünk, hogy gyermekeink számára támogató és biztonságos környezetet teremtsünk.

📄 Letölthető dokumentumok:

🌿 Záró gondolat

Köszönjük, hogy a leírtakat követve segítitek munkánkat, és ezzel közösen biztosítjuk, hogy a Magyar Iskola ne csupán egy hely legyen, hanem egy értékes közösség, ahol a gyerekek fejlődhetnek, mi pedig együtt élhetjük meg a magyar kultúra gazdagság

Minden találkozás egy új lehetőség, minden óra egy apró mag, amelyből tudás, barátság és önbizalom sarjad. 

bottom of page